hogyan viselkednek a közelében."
(Rudolf Steiner)
"Név nélkül adjuk közre a
nekünk szóló megkeresést...
Egy pályakezdő, diplomás tanítónő vagyok, aki minap elküldött egy pályázatot egy tanítói álláshirdetésre. 2 hét múlva érkezett a válasz, nem felelek meg a követelményeknek, mert nincs szakmai tapasztalatom. Hogyan szerezzek tapasztalatot?
Fél évet dolgoztam szakmámban a gyakorlati helyemen, amit ott kényszerültem hagyni, mert ahol tudtak kihasználtak. 2 hónapig nem írtak velem szerződést, ezért kifizetni sem tudtak, gyakorlatilag feketén dolgoztam az iskolában. Amikor meg volt szerződésem úgy kalkulálták, hogy véletlenül se kapjak fizetést a szünetekre. Arról nem is beszélve, hogy a fizetésem a minimálbért sem érte el, mert azt mondták, ha ez az összeg nem felel meg nekem keresnek helyettem mást. Tudtam szükségem van a gyakorlatra, de egy idő után betelt a pohár, és ott hagytam őket.
Volt nagy sírás rívás, az én részemről és a gyerekek részéről is. A valósággá vált állom, hogy tanítok, ekkor szertefoszlott. Azóta is próbálom megtalálni a helyem, de nem tudok beletörődni, hogy nem kapok a szakmámban állást. Céltudatosan, már szakközépiskolában is pedagógiai szakmacsoportra jártam, azután a Debreceni Tanítóképzőben, ahol próbáltam magamból a maximumot kihozni, mind tanulás, mind gyakorlat terén. Ellentétben sok csoporttársammal, akiknek csak egy diploma kellett. Mindenki azt tanácsolja, legyek türelmes és ne adjam fel, mert előbb utóbb elérem a célomat, de félő, hogy most azért nem kellek, mert nincs gyakorlatom, később pedig majd arra hivatkoznak, hogy rég elhagytam az iskola padjait kizökkentem a tanultakból. Egyenlőre maradnak az emlékek, élmények amelyeket a féléves tanításom alatt szereztem. Azóta is sokszor álmodom, azt hogy gyerekek között vagyok és tanítok. Tanácsotokat szeretném kérni, hogy hogyan boldogulhat egy hasonló helyzetben lévő fiatal pedagógus a mai világban. És talán valakitől választ is arra, hogy miért nem kellenek a magyar iskolában a lelkes, hivatása iránt elhivatott, ötletekkel teli fiatal pedagógusok. Köszönöm, hogy elolvastátok levelem! Szép napot Kívánok!
Nos? Mit gondoltok?"
Egy pályakezdő, diplomás tanítónő vagyok, aki minap elküldött egy pályázatot egy tanítói álláshirdetésre. 2 hét múlva érkezett a válasz, nem felelek meg a követelményeknek, mert nincs szakmai tapasztalatom. Hogyan szerezzek tapasztalatot?
Fél évet dolgoztam szakmámban a gyakorlati helyemen, amit ott kényszerültem hagyni, mert ahol tudtak kihasználtak. 2 hónapig nem írtak velem szerződést, ezért kifizetni sem tudtak, gyakorlatilag feketén dolgoztam az iskolában. Amikor meg volt szerződésem úgy kalkulálták, hogy véletlenül se kapjak fizetést a szünetekre. Arról nem is beszélve, hogy a fizetésem a minimálbért sem érte el, mert azt mondták, ha ez az összeg nem felel meg nekem keresnek helyettem mást. Tudtam szükségem van a gyakorlatra, de egy idő után betelt a pohár, és ott hagytam őket.
Volt nagy sírás rívás, az én részemről és a gyerekek részéről is. A valósággá vált állom, hogy tanítok, ekkor szertefoszlott. Azóta is próbálom megtalálni a helyem, de nem tudok beletörődni, hogy nem kapok a szakmámban állást. Céltudatosan, már szakközépiskolában is pedagógiai szakmacsoportra jártam, azután a Debreceni Tanítóképzőben, ahol próbáltam magamból a maximumot kihozni, mind tanulás, mind gyakorlat terén. Ellentétben sok csoporttársammal, akiknek csak egy diploma kellett. Mindenki azt tanácsolja, legyek türelmes és ne adjam fel, mert előbb utóbb elérem a célomat, de félő, hogy most azért nem kellek, mert nincs gyakorlatom, később pedig majd arra hivatkoznak, hogy rég elhagytam az iskola padjait kizökkentem a tanultakból. Egyenlőre maradnak az emlékek, élmények amelyeket a féléves tanításom alatt szereztem. Azóta is sokszor álmodom, azt hogy gyerekek között vagyok és tanítok. Tanácsotokat szeretném kérni, hogy hogyan boldogulhat egy hasonló helyzetben lévő fiatal pedagógus a mai világban. És talán valakitől választ is arra, hogy miért nem kellenek a magyar iskolában a lelkes, hivatása iránt elhivatott, ötletekkel teli fiatal pedagógusok. Köszönöm, hogy elolvastátok levelem! Szép napot Kívánok!
Nos? Mit gondoltok?"
Fontos tudnotok, hogy lelkileg vérbeli tanítónéni vagyok és költözés miatt meg a pici fiunk miatt én is most keresek újra állást. Teljesen aktuális a téma számomra, de be kell vallanom, ennyire soha nem éreztem nehéznek, hogy elhelyezkedjek. Sem kezdőként, sem gyakorlott pedagógusként.
A másik, amiért háborgok, hogy milyen hozzászólások érkeznek egy ilyen cikkhez. Az író segítséget kért, erre olyan negatív, az egész világ ilyen, én is ilyen szerencsétlen vagyok és csak protekcióval lehet munkát találni megnyilvánulások jöttek, hogy nem lesz csoda ha tényleg szakmát vált szegény. Tisztelet annak a kevés kivételnek, aki velem együtt inkább buzdítani, lelkesíteni és tanácsot adni próbál. De ez sem sima ügy ám, mert a pozitív hozzászólásomat is leszólta valaki. Idézem a hozzászólásomat:
"Én csak annyit tennék hozzá, nem mindegy, milyen pályázatot nyújtasz be
és hogyan adod el magad. Higgyétek el, a megfogalmazás, a lelkesedés a kevés
gyakorlatot is sokká teszi, ha ütősen van megírva a kísérőlevél. Én, bevallom
nagy dumás vagyok :D és fősuli után is tíz körömmel kaptak utánam, majd szülés
után is állásváltásnál. Sok állás van meghirdetve, szánja tok rá időt egyszer
és meglesz az eredmény. Szívesen segítek priviben ingyen, szívügyem
az utánpótlás lelkesedésének megőrzése. Fel a fejjel és írjatok, ha
szükségletek van segítségre! "
Reakció:
"Igen, valóban sok múlik a
pályázaton, DE! A mi iskolánkban is azt látom, hogy a hülyéknek áll a világ,
mert ők valakinek a valakijei. Nem akarom szegény kollégát elkeseríteni, de az
a büdös nagy igazság a szakmában is, hogy csak protekciónak kell lenni, és
mindegy mit "művelsz" az iskolában. A "bármit" kategóriát
mindenki fantáziájára bízom! Mindenhol a protekció nélküli, lelkes,
lelkiismeretes, még az egyre kevesebb fizetésünkért is, a munka és a gyerekek
öröméért dolgozni akaró pedagógusnak nem jut óra, felajánlják neki a fél
állást, lefokozzák udvari ügyeletesnek. Itt is mennyire meglátszik már, hogy
mennyire rohadt világban élünk! De így kik fogják tanítani a saját gyerekeinket
és legfőképpen: MIRE?"
Megjegyzem azok számára, akik nem jártasak a témában, hogy mióta a Tankerületek létrejöttek és nem intézménybe, hanem a sok intézményt összefogó tankerületbe kell a jelentkezést leadni, nincs lehetőség sok protekcióra. "...teljesen személytelenné vált
a KLIK létezése óta az álláskeresés. NEM az igazgatók döntik el, kivel
szeretnének dolgozni, ki lenne a megfelelő az iskolájukban, hanem pár
hivatalnok a KLIK-ben... a benyújtott pályázatok alapján. Írhatsz bármit, nem
tudod, hogyan döntenek. A város összes meghirdetett státuszára egy helyre
mennek be az önéletrajzok+kísérő levél. Azt se tudják, kinek címezzék a
motivációs levelet a jelentkezők. Lehet bármilyen tapasztalt, kiváló munkaerő,
az életrajz dönt, és hogy mekkora keret van a bérére...." ahogyan szintén egy hozzászóló fogalmazott.
De akárhogy is legyen, nem azért megyek tanítani, mert ezt akarom csinálni? Akkor nem kell ezt a pályát választani. Annyira sok a negatív pedagógus, aki egész nap csak nyafogni tud, hogy néha helyettük is szégyellem magam. Nem véletlenül ilyen rólunk a közvélemény. És természetesen az a legrosszabb, hogy aki nem ilyen, azt is egy kalap alá veszik a többivel.
Hát én nem hagyom magam. A gyerekeknek olyan tanító kell, aki elhivatottságból és nem a pénzért csinálja. Egyetértek azzal - félreértés ne essék -, hogy nagyon kevés a bére és megbecsülése a tanítónak. De a gyerkőcök miért hibásak érte? Miért őket büntetjük és játsszuk el a jövőjüket azzal, hogy elhagyjuk a pályát. Ők nem számítanak? Hát nem az én gyermekeimről és a tiédről van szó, kedves Olvasó???? Egyre butább felnőttek kerülnek ki az iskolapadból az olyan pedagógusok miatt, akik ilyen negatívan állnak hozzá. Az sem véletlen ám, hogy a pályakezdő egy becsületes Önéletrajzot nem tud megírni vagy hogy azt se tudja, hogy kell naplót vezetni egy osztályban. Mindenre megtanítják a gyerekeket, csak arra nem, hogyan legyenek jó szülők, hogyan gazdálkodjanak a pénzükkel, hogyan keressenek állást stb. Csak az életre nem tanítják meg őket. És szándékosan használom az "ők " személyes névmást, mert még véletlenül sem akarok ilyen pedagógusok vagy szülők közé tartozni.
Bevallom, biztosan sokan felháborodnak ezen a cikken, úgy gondolom, de mindenki tegye a szívére a kezét és saját magától kérdezzen. Nekem jó volt, hogy nem segítettek? Nekem jó, ha ilyen gyerekek kerülnek ki a kezeim közül?
Várom megjegyzésben minden szülő, pedagógus, olvasó véleményét őszintén!!!
"Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv,
minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete
egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében."
(Rudolf Steiner)