péntek, november 21

A nagy bummm.....

 vagy hogy ne csak a szám járjon ezentúl!


Be kell vallanom, már magam számára is unalmas és közhelyes, 
de még is leírom: Nincsenek véletlenek!!!! 
Mert ahogyan indult a mai napom az minden, 
csak nem véletlen egybeesés, 
nem szerencse és még csak a jó 
tündérkeresztanya sem látogatott meg.....

Először is tudnotok kell, hogy nagyon nehéz hónapokon, heteken vagyok túl. Ami jöhet, az jött. nem részletezném most, csak címszavakban. Volt és van betegség, műtét, tömérdek váratlan kiadás, gyász, félresikerült helyzetek, munkák és sorolhatnám mindazt, ami máskor esetleg 3-4 év alatt történik meg egy családban. A helyzetet már nagyon nem bírtam. Úgy éreztem magam, mint Hófehérke, amikor eltévedt az erdőben és a félelemtől már az egyszerű ágakat is karmoknak képzelte. Mintha a kiutat keresném, de egyre csak sűrűbb lenne a rengeteg és érzem, hogy ez még nem is a vége. Természetesen mindennel próbálkoztam. Időnként sokat posztoltam közösségi oldalakon, kiírva magamból, amit nem tölthetek ki a családomon, egyedül kávézókban szürcsölgetve reméltem, hogy a forró ital, kilendít és elűzi a negatív gondolatokat.Elővettem minden könyvemet, ami erről szól, naplót készítettem, jegyzeteket írtam mindenhová, munkába temetkeztem.... De hiába. A bajok csak jöttek és jöttek és talán még jönnek is. Abban is biztos vagyok, hogy nem csak velem fordul most ez elő, biztosan mások életében is van mély völgy, amiből egy darabig nem tud kikapaszkodni. Ilyenkor vagy abbahagyjuk a próbálkozást, vagy utolsó erőnkkel is megpróbálunk egyedül kimászni, de azt is megtehetjük, hogy kinyitjuk a szemünket és észrevesszük a kezeket, amelyek értünk nyúlnak és elfogadva azt kikerülünk a gödörből..... Hiszen a jelek, a kezek, a lehetőségek mindig körülöttünk vannak, de néha annyira félünk látni, kimozdulni, hogy nem vesszük észre, vagy ha észre is vesszük, inkább elfordulunk és nem használjuk ki.Talán sokunkról szól ez, ezért osztom meg veletek a mai reggel csodáit, mert ez csoda volt!


Maga a tény, hogy itthon vagyok, mert mandulagyulladásom van, elég elkeserítő. nem szeretek a munkahelyemről hiányozni, szeretem, amit csinálok és nem is szívesen hagyom másra az én dolgomat. Nem mintha nem bíznék meg valakiben, csodás munkatársaim vannak és nagyon jól érzem magam. De ha itthon kell maradni, az kicsit olyan mint a filmszakadás. Vissza kell mindig tekerni, hogy tudjam, honnan kell folytatnom. Ez szerintem senkinek sem egy jó helyzet....

Szóval van nekem egy nagyon kedves párom, aki még betegen is mindent megcsinált helyettem, hogy ha már ezt a napot itthon töltöm, tényleg pihenjek. Elvitte a gyerekeket iskolába, óvodába, kivitte a kutyát, elment a hivatalba, postára, vásárolni... Egyszóval megcsinálta a napindító rutint, aminek zömét más esetben én szoktam. Amíg a legkisebb várt a sorára, egymás után mentek a mesék, hogy anya pihenni tudjon, de aztán gondoltam, úgysem tudok visszaaludni és mielőtt kilövöm a tévét, kapcsolgatok kicsit. Ekkor érkezett az első szikra ma reggel. "Véletlenül" rátaláltam a Nőstényördög című 1989-es vígjátékra, ami mindamellett hogy természetesen vicces, igencsak elgondolkodtató. Micsoda véletlen! Egyrészt, mint már írtam, életem egyik legfontosabb, sorsfordító éve volt 1989. Na jó, ezt még mikor megnéztem, nem tudtam, de számomra mindenképpen egy érdekes tényező. "Mary Fisher csinos és gazdag nőszemély, szerelmes regények sikeres írónője. Ruth Patchett viszont túlsúlyos, tenyeres-talpas háziasszony, élete középpontjában a családja, a férje áll. A romantikus tekintetű, fiatal könyvelő egy fogadáson találkozik Maryvel, akit meglátni és megszeretni egyetlen pillanat műve csupán. A csalfa Bob hamar megbánja, hogy otthagyja érte a családját. Ruth ugyanis bosszút esküszik és ördögi tervet eszel ki. Az odaadó feleségből pillanatok alatt rémes és vérmes nőstényördöggé válik. Sajátos hadjáratba kezd, megkeserítve a turbékoló pár életét." (port.hu) A film tele van azokkal a sorsfordító gondolatokkal és eseményekkel, amelyek elég sok átlagembert érintenek. Munkahelyi és magánéleti zűrzavarok, kitaszítottság, elkeseredettség, de ami még fontosabb, hogy benne egy nő, aki kezébe veszi a sorsát. És nem csak a sajátját, hanem ezzel együtt még rengeteg nő, ember életét. Hiszen ha egy ember változtat, változik, olyan mint a csepp a tóban. Hullámokat gerjeszt, továbbadja lendületét, megfertőzve így a körülötte levőket is a saját áramlataival, gondolataival. igencsak inspiráló és megindító volt, rengeteg gondolat kavargott a fejemben, amikor kikapcsoltam a készüléket. Eszembe jutott az összes ötletem, amit eddig nem valósítottam meg... Hogy mennyi dolgot, döntést halogatok már akár évek, akár hetek óta.... Hogy mennyire elhanyagolom magam és mennyire nem törődöm eléggé saját magammal is, nem csak másokkal... Hogy nem véletlenül betegedtem le, hanem azért, hogy mindezt újra lehetőségem legyen észrevenni.

Így szereztem az ihletet, hogy akkor én most kiírom magamból ezt az érzést, ami rám tört és megosztom veletek, hiszen mindenkinek a saját élete a legfontosabb és hátha Ti is ötletet kaptok megoldásokra. leültem a gép elé, bekapcsoltam a netet és megnéztem a postafiókomat, érkezett-e valami fontos, mielőtt belemélyülök az írásba. Képzeljétek, ott volt egy e-mail, hogy a mai napon megkapom a Lélekpillangó legújabb idézetes
könyvecskéjét, amit annyira várok. Éppen a
részletek olvastam, hogy melyik futárszolgálat, mikor stb., amikor dudálást hallottam. Kimentem és az említett futárszolgálat autója várt a kapuban, hogy átvegyem a csomagot. én már az e-mailtől is az egekig ugrottam, de miután a csomag is megérkezett, nem csak madarat, pillangót is lehetne fogatni velem!!!! Mi ez, ha nem jelek tömkelege? Mie ez, ha nem iránymutatás, hogy ne ücsörögj már a gödörben, hanem állj fel! Indulj el, mert csak akkor kapod meg a segítő kezet, ha próbálkozol, ha elindulsz és nyújtózkodsz felfelé, amíg el nem éred a célod. nem valósíthatod meg az álmaidat azzal, hogy "ej, ráérünk arra még" a fotelban ülve... Akarnod kell, hogy amit elterveztél, véghez vidd, és ehhez tenned is kell valamit. Én most ezt kaptam. Egy óriási pofont, úgy gondolom. Óriási pofont, hogy felébredjek, összeszedjem magam és megmutassam magamnak és a világnak, mire vagyok képes. Talán túlzás, talán gyermeteg, amit írok, de így érzem....

Tudom, hogy mi mindent szeretnék, de ez nem elég...  A minap például szintén életem egyik legfontosabb munkáját fejeztem be. És bár még igazításokra szorul, nekem tetszik. Mindig is azzal kezdem az évet, hogy letöltök egy tervezőt valahonnan és beleírom a múltat, a jövőt, a célokat, a terveket. Most is ez járt a fejemben. Észre sem veszem és megint eltelt egy év.... Megint számba veszem majd, mi történt velem, miben voltam jó, sikeres és mit kell majd másképp csinálnom. Hogy a következő év még jobb, szeretettel, örömmel, sikerekkel és hálával teli lehessen.... De meguntam a szín és kép nélküli fekete-fehér változatokat. Túl egyszerűek, nincsenek idézetek, inspiráló formák, megindító képek benne. Először a döntés csak az volt, hogy csinálok egyet magamnak. de annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, másokkal is megosztom majd, ha készen lesz teljesen. Számomra ez nagyon fontos és hátha valakinek, ugyanennyire.

Tudjátok nem tudom, mit írhatnék még.... Még mindig a mai reggel hatása alatt vagyok. Még mindig szárnyal a lelkem és hálával teli minden porcikám. De ami másokra is érvényes, csak rajtam múlik, mit kezdek ezzel a lendülettel, ezzel a pofonnal, ami fentről jött: Ébresztő, túl sokáig aludtál!!!! Indulj, itt az idő! Remélem, sokáig érzem majd ezt. Erőt és kitartást merítek belőle és kívánom, hogy akik elolvassák, azok is kapjanak szárnyakra velem együtt és valósítsák meg legszebb álmaikat!!!


Kívánok nektek csodás napot és hogy felismerjétek: 
További életünk első napja ma van!!!

Szeretettel: Biggie



szombat, október 25

Szeretettel emlékezve



"Mifelénk a halottak napja a legfontosabb 
ünnep (...). Ilyenkor tízmillió gyertya gyúl,
 a holtak szellemei kikelnek 
a sírból és karöltve járnak körbe, 
mindenki felkerekedik,
hogy találkozzék a halottaival, 
azok meg üdvözlik az élőket."

Andy Mulligan


Most, hogy lassan közeledik a halottainkra való megemlékezés, szeretném először elmondani, miért nem mindegy, melyiket ünnepeljük, majd kicsit a saját gondolataimat hozzáfűzni. Fontos tudni, hogy a halloween, a mindenszentek illetve a halottak napja nem csak, hogy nem ugyanaz az ünnep, de más-más napra is esik és egészen másra emlékezünk a három napon. Némi magyarázathoz a Wikipédiát hívtam segítségül saját magam és mindenki számára.

Október 31.

"A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg október 31. éjszakáján, bár mára már az egész világon elterjedt. Az ünnep őse a pogány kelta boszorkányok, kísértetek és egyéb démonok ünnepe a samhain volt október 31-én, amely egy kelta halálisten, a druidák istene Crom Cruach kultuszában gyökerezik. A május 1-jei beltane ünnep az október 31-ei samhain ünnep „ellenpontjaként” az esztendő „napos” felének eljövetelét jelentette, amin emberáldozatokat is bemutattak a druidák. A Halloween ünnepben idővel összemosódott a római Pomona, a gyümölcsfák és kertek istennőjének ünnepe és a Parentalia, a holtak tiszteletének szánt nap, a Lemuralia ünnep, ami a római vallásban olyan ünnep volt, amelynek során az ókori rómaiak ördögűzési rítusokat hajtottak végre, hogy kiűzzék a halottak rosszakaratú és félelmetes szellemeit a házaikból, valamint a pogány kelta samhain ünnep, amit október 31-én tartottak, amit ők az óév utolsó napjának is tekintettek. A druidák hite szerint a szellemek, azok közül is inkább a gonoszak, ilyenkor látogattak fel az élő emberekhez az alvilágból."

November 1.
"A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel. Ekkléziológiailag a megdicsőült Egyház (latinul ecclesia triumphans) ünnepe. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap."

November 2.
"A halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) keresztény ünnep. A katolikusok november 2-án tartják, ekkléziológiailag a szenvedő Egyház (ecclesia patiens) ünnepe, a Mindenszentek főünnepet követő ünnepnap. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából - általános, felekezetektől független - az elhunytakról való megemlékezés napjává."

Amikor még kicsi voltam és Kolozsváron, szülővárosomban laktunk, minden évben november elsején kilátogattunk a Házsongárdi temetőbe. De nem csak mi négyen a szüleimmel és a hugicámmal, hanem az egész nagy család. Nagyszülők, gyerekek, unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik.... 

Gyermekként nagyon vártam ezt a napot. Ünnepi hangulat költözött a szívembe, a kapunál árusoktól lehetett simi labdát és cukorba mártott almát venni és amint a temetőbe léptünk, egy másik világ tárult elénk. Olyan nagy volt a temető, hogy nem mertünk előreszaladni, nehogy eltévedjünk. A kaputól a sírokig együtt mentünk és mikor már ismerős volt a terep, szaladgálni, játszani kezdtünk. Gesztenyét gyűjtöttünk, falevelet szedtünk, míg szüleink megszépítették a sírokat. Virágokat és gyertyákat tettek rájuk. Az este végén mi kicsikék is elcsendesedtünk, mi is meggyújtottunk egy-egy gyertyát... Óvatosan kellett, nehogy a viasz megégessen, először csöpögtetni, aztán rátenni, tanítgatott édesanyám. Miután imádkoztunk, csendesen hazaballagtunk és még valamelyik családnál összegyűlve meleg italok mellett beszélgettek mellettünk tovább a felnőttek.


Világításkor nagyon sokan voltak abban a hatalmas temetőben. Ezer meg ezer lángocska hívogatta a lelkeket emlékezni, hívogatta elhunyt szeretteinket elő, hogy velünk legyenek, mutatta az utat a sötétben a család és a szeretet, az összetartozás felé. Azon a napon azok is beszéltek egymással, akik előtte haragudtak egymásra. A gyermekek halk kuncogása, a lehullott levelek aromája, ami keveredett a gyertyák illatával gyermekkorom egyik legkedvesebb emléke. Szeretnék újra gyerekként ott lenni, gondtalanul szaladgálni és együtt lenni a családdal.... 



De már nem lehet. Sokan közülük végleg odaköltöztek, elfoglalva már végső nyughelyüket. Az élők - engem is beleértve, - a világ minden tájára szerteszét költöztek. Nagyon hiányoznak. Hiányzik az együttlét, a család, akik eltávoztak és akik távol vannak. De tovább kell lépnem. Hiszen gyermekeim vannak, és most már nekem kell megtanítanom őket arra, hol vannak a gyökereik, honnan származnak és hogyan tudnak emlékezni rájuk. Fel kell készítenem őket arra is, hogy idős vagy beteg családtagjaink nemsokára ha elmennek, el tudják fogadni és el tudják engedni őket. Bár nehéz szívvel írok most is és teszem majd a dolgom, feladatom van. Méghozzá fontos. És nekik én döntöm el, hogy mit mutatok, adok tovább erről a világról. És ebbe beletartozik az emlékezés, a gyász, az elfogadás is....


Sajnos még kicsik, még nem vihetem Kolozsvárig őket. Még nem tudom nekik megmutatni, milyen is, amikor ott minden gyertya ég. És bár az eszemmel tudom, nem úgy fogom magam érezni, mint kisgyermekként, el fogunk menni egy-két év múlva világítani a Házsongárdi temetőbe. És gyertyát gyújtunk majd és megmutatom minden ősünk sírját, akié ott található. Megmutatom majd a híres költők, írók, nagy emberek sírjait is, akik ott nyugszanak....

Ám addig be kell érnem az itthoni emlékezéssel. Biztos vagyok benne, hogy nem csak én szorulok erre a megoldásra. Úgy gondolom, sokan hozzám hasonlóan nem tehetik meg, hogy minden elhunyt sírját minden évben sorba látogatják. A mai világban ez szinte lehetetlen, ha messze vannak, és nem is egy helyen.

Csak azt tudom elmondani, mi hogyan próbáljuk meg az ünnepet meghitté tenni és célját elérve szeretteinkre emlékezni. Minden évben összegyűlünk a mamáéknál vagy a mi otthonunkban. Gyertyákat gyújtunk egy koszorú köré és némi forró kortyolni való mellett végiglapozzuk az összes fényképalbumot. Elmeséljük a gyerekeknek, ki kicsoda, kinek a kije volt. Vicces és szomorú történeteket mesélünk el, amelyek emlékezetesek voltak és felidézzük, miért voltak ők nagyon fontosak nekünk. Időnként előtte körbesétáljunk a picikkel a helyi temetőt, hiszen a varázst csak így tudjuk átadni. Kislányom mindig elsírja magát, ha gyermeksírokat látunk. De mindketten folyamatosan kérdeznek, kíváncsiskodnak és mi legjobb tudásunk szerint próbálunk meg válaszolni. Egy a lényeg: hogy átadjuk, honnan jöttek és hová mennek, hogy mi az élet rendje és hogy szeretteinkről méltóképpen tudjanak megemlékezni. Elfogadás és elengedés....

Természetesen ezek mind az én, a mi gondolatainkat tükrözik. De azért meséltem el, mert meg szeretném értetni másokkal, miért nem tudok én Halloweent ünnepelni. Reformátusként mi mindig ezen a napon emlékeztünk meg eltávozott szeretteinkről és azt gondolom, ezt is tudom szívemből továbbadni. Ez persze mindenkinél függ a családi háttértől, a család szokásaitól... De akkor még inkább azt mondom, a magyar embernek nem ünnepe a Halloween. Az lesz, ha azzá tesszük, de én csak a gyerekek figyelemfelkeltését, ijesztgetését illetve a gúnyt látom benne és ha az eredeti jelentésére gondolok, miszerint "...a pogány kelta boszorkányok, kísértetek és egyéb démonok ünnepe...", "...ördögűzési rítusokat hajtottak végre, hogy kiűzzék a halottak rosszakaratú és félelmetes szellemeit a házaikból..." 
akkor végképp elutasítom. Ezt nem szeretném továbbadni. Ez sem családunk, sem nemzetünk múltjához, jelenéhez nem tartozik. Bocsánat, ha valakit megbántottam, senkinek nem kötelező így gondolkozni. Ám abban biztos vagyok, akkor vagyunk okos, bölcs felnőttek és szülők, ha amit átadunk, azt jól ismerjük és biztosak vagyunk benne, hogy helyes. Ezt gyermekeink, tanítványaink is érzik. Ezt soha ne felejtsük el!




"Látogattunk. Minket senki se látott.
A temetőbe vittünk ki virágot.
Kik idejöttek egyszer, egy napon,
ki voltak írva sok-sok kőlapon.
Elmondtad, Nagyi, mi élők vagyunk,
De közülünk egyenként itt hagyunk
valakit mindig..."

Rigó Béla



U.i.: Köszönöm a képeket mindenkinek, aki feltöltötte az internetre a Házsongárdi temetőről. Sajnos rég nem jártam ott, így azokéból válogattam a legszebbeket, akik napjainkban is ott lehetnek! És végül tiszteletem jeléül hadd tegyem ide azt a rövid részt is a Wikipédiából, ami elmondja, miért olyan fontos másoknak is ez a temető:

Házsongárdi temető

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Házsongárdi temető
A temető, távolban a Szent Mihály-templommal
Közigazgatás
Ország  Románia
Település Kolozsvár
Létrejötte 1585. május 11.
Híres halottak lista

A Házsongárdi temető (románul: Cimitirul Central) Kolozsvár történelmi temetőkertje. A sokévszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye és egyben az emlékezések kegyhelye. Vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül temetkeztek ide magyarok, románok, szászok, az évszázadok folyamán. Ritka szép fekvése, dús növényzete, monumentális emlékművei már a 19. század végén híressé tették.
...
A „Házsongárd” név régebbi, mint a temető, eredetileg a város falától délre eső domboldalt jelölték így, ahol gyümölcsösök, kertek és szőlők terültek el. A név első írásos említése 1373-ból maradt fenn: az Harsongardbely zeolek Myveltetesereis eo. k. legien gongiok Ne pwztullianak ely. A „Házsongárd” szó temetővel együtt történő említésére az első dokumentum 1834-ből kelt. A szakirodalom a nevet német eredetűnek tartja, de az nem tisztázott, hogy a Haselgarten (mogyoróskert) vagy Hasengarten (nyúlkert) erdélyi szász változatából származik. Az is felmerült, hogy az egyik nagyobb birtok gazdájáról, Hasinschart kolozsvári szász polgárról nevezték el. Herepei János szerint a név összetett szó, ami a hárs + bongárd (szász nyelven gyümölcsöskert) tagokból áll.[1]

Története


Nagy Péter, Bartók György és Szász Domokos református püspökök síremléke a temető bejáratánál

Az MTA Házsongárdi temetőben nyugvó tagjainak emléktáblája
1585. május 11-én alapította a kolozsvári közgyűlés, azaz a százférfiak és a tizenkét esküdt együttes ülése, a pestisjárvány kezdetén. Erre a célra a Torda utcai kiskaputól délre eső városi dinnyeföldet jelölték ki (maihoz közeli nyelven): „Látván Istennek ostorát a halálozások naponként való gyarapodását és a temetőhelyek alkalmatlan voltát a sok benne fekvő testek miatt, mely szerint ahol sírt ásnak mindenütt eleven testre találnak együtt a felső tanáccsal elhatározták, hogy a Tordai utcai Kis ajtón kívül való földben, ahol mostan a dinnyét vetették, egy jó és tágas darab földet szakasszanak temető helynek ahová mind szegény és gazdag személyválogatás nélül temetkezzék, mely helyet jó örökös sövénnyel befonjanak.”[2] A járvány miatt az eredetileg kijelölt terület hamar megtelt, így a temető déli irányba, a domboldalra terjeszkedett tovább. Kezdettől fogva köztemető szerepét töltötte be a város életében, így vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül bárki idetemetkezhetett. Az idők folyamán többször kibővítették, így jött létre 1739-ben J. F. de Gladys ezredes adományából a lutheránus temetőkert,[3] majd 1840-ben a régi zsidó temető. 1885-ben a temetőt rendezték, sok gazdátlan régi követ kiemeltek a helyéről, kijelölték a parcellákat, elkezdték a fásítást. A 19. század végén dél felé kibővítették, itt nyílt meg 1892-ben az új zsidó temető és 1914-ben a honvédsírkert. A ravatalozó kápolnát és az irodaépületet 1897-ben építették.
1911-ben Kohn Hillel és Zsakó Gyula, az unitárius kollégium friss végzősei, még hatvankét 1700 előtti sírkövet írtak össze, a legrégibb 1586-ból való volt.[4] A 20. század végén még fellelhető legrégebbi 1599-ből maradt fenn, egy ereszes sírkő, a lutheránus temetőrészben, de a Jelen-kripta oldalán van egy 1585-ből fennmaradt tábla is. A 14 hektáron több mint 400, főként magyar nevezetes személy sírkövét találhatjuk. A kolozsvári román lakosság arányának növekedésével a temetőben is egyre több román sír lett.
Noha a városi közgyűlés már 1892-ben megállapította, hogy „a jelenlegi köztemető annyira túlzsúfolt, miszerint közegészségi és közrendészeti tekintetekből továbbra már nem használható”, és 1893-ban már nem engedélyezték új sírok ásását, ma is ide és a tetején megnyitott új temetőbe temetkeznek. A még 1885-ben megkezdődött temetőrendezési kísérletek többnyire balul ütöttek ki, inkább a régi kövek és a hagyományos összhang pusztítását, mint a műemlékjelleg megőrzését szolgálták. 1938-ban László Dezső, Bíró Sándor és Jancsó Béla vezetésével 60 kolozsvári ifjú összeírta a sírokat, Kelemen Lajos, Benczédi Pál és Puskás Lajos segítségével megfejtette a feliratokat, és a listát közzétette az Ellenzék, Keleti Újság és a Patria hasábjain. Az új temetőben az 1970-es években a sírok közti utakat is eladták sírhelynek. Valamelyest enyhített a helyzeten a monostori temető megnyitása.[5]
2010 áprilisában a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság több mint kétszáz sír műemlékké nyilvánítását kérték a (román) Kulturális és Művelődésügyi Minisztériumtól.[6]

Leírása

Kolozsvár Házsongárd old gravestone with skull.JPG
A 16.17. század legtipikusabb sírkőfajtája az úgynevezett ereszes kő, valamint a koporsó alakú tumba, amelyet még a 18. században is használnak. Szép latin feliratos ereszes köve maradt fenn Kovásznai Péternek (1673), II. Rákóczi György híres udvari papjának-püspökének, aránylag ép még a tumbája a Szathmári Pap család néhány tagjának, valamint Szentábrahámi Lombard Mihály unitárius püspöknek (1753). A reformkorral kezdődően divatba jött a temetőkultusz. A főúri családok, egyházak versengve emeltek szebbnél szebb emlékműveket, kriptákat, mauzóleumokat nagy halottaiknak, szeretteiknek. Művészeti értékeik miatt is meg kell említenünk a négy oroszlántól őrzött Kendeffy-emlékoszlopot (Hess János bajor szobrászművész alkotása), Bölöni Farkas Sándor, Barra Imre neogótikus, mellszoborral díszített oszlopát, az ugyancsak e stílusban épült Mikó- és Donogány-kriptákat. Empire domborművei miatt a Mauksch–Hintz-kripta, térhatásáért a neoromán iktári Bethlen-kripta (Ybl Miklós műve) érdemel említést. Aránylag sok a klasszicizáló síremlék (Kéler Ilona, Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Kuun Géza sírja), valamint kripta (betleni Bethlen, Korbuly–Barcsay családok, Sigmond Elek mauzóleuma); nagy számban őrződtek meg az eklektikus építmények, az utóbbi két évszázad sírkődivatját bemutató oszlopok.
A tulajdonképpeni köztemető oldalához három zsidó temető csatlakozik, egy negyedik pedig távolabb, a Tordai út mellett található.
A házsongárdi temető az erdélyi s főleg a kolozsvári írók, költők tudatában szimbólummá növekedett, padjain számos vers született, nem egy regényben említik. Híres Áprily Lajos Apáczai Csere János emlékének szentelt verse, a Tavasz a Házsongárdi temetőben és Szabó Dezső Életeim című önéletrajzi visszaemlékezéseinek e sírkertre vonatkozó néhány fejezete.











péntek, június 13

A jó pásztor


A jó pásztor 
23 Dávid zsoltára

"1. Az Úr az én pásztorom;
nem szűkölködöm.
2. Füves legelőkön nyugtat engem,
és csendes vizekhez terelget engem.
3. Lelkemet megvidámítja, az
igazság ösvényein vezet engem
az ő nevéért.
4. Még ha a halál árnyékának
völgyében járok is, nem félek a
gonosztól, mert te velem vagy;
a te vessződ és botod, azok
vigasztalnak engem.
5. Asztalt terítesz nekem az én
ellenségeim előtt;
elárasztod fejem olajjal;
csordultig van a poharam.
6. Bizonyára jóságod és kegyelmed
követnek engem életem minden napján,
                                                             s az Úr házában lakozom hosszú ideig."

Változás...



Sokat beszélgettem az utóbbi időkben közösségünk vezetőiről különböző korú, vallású és érdeklődésű emberekkel. Hihetetlen hallgatni, mennyire koncentráltan jön át szavaik által a magyarnak, mint népnek a véleménye a világról, önmagáról, a jövőről. Nagyon elszomorít, hogy mindig csak a rosszat látja mindenki, pedig lehetne sokkal jobb is. Nem azt szeretném mondani, hogy folyton vigyorogjunk és ne vegyük észre a gondokat, de bizony a magyarság jövője a mostani szülőkön, vezetőkön, politikusokon múlik.

Ha kicsiben akarom megmutatni, nézzünk meg egy négytagú családot, ahol apa, anya, fiú, lány vannak. Az esetek 90 %-ában felnőtt korában a fiú olyan életvitelt folytat majd, mint az apja, a lány olyat, mint az anyja. És teljesen mindegy, hogy mit mondunk, a viselkedésünk határozza meg, milyenek lesznek. Ha pl. én folyton arról papolok, hogyan kell szabályszerűen közlekedni, majd csak egyszer-kétszer átmegyek gyalogosan a piroson, mert semmi nem jön, már meg is tanítottam, hogy a szabályokat meg lehet szegni. Ha teljesen más témát nézek, én vallásos, templombajáró ember vagyok, a lányomat nem is kell kérnem, hogy csatlakozzon. Ugye ma is megyünk anya? - kérdi vasárnap reggel. A párom egy másik világból származik, templomot csak akkor látott belülről, ha kirándult vagy vendég volt egy esküvőn. A fiam nem is akar annyira velünk jönni, és rá is kérdezett már többször, akkor apa miért nem jön...

Úgy gondolom, ha nincs gyermekünk, akkor is fontos a példamutatás, hiszen különböző közösségek tagjai vagyunk. Legyen az egy család, szülői munkaközösség, gyülekezet, vagy egy város, nemzetség, ország. Sokszor nehéz minden szabályt betartani, folyton mosolyogni, pozitívan hozzáállni. Ez rám is vonatkozik!



De!!!! Ha meg sem Próbáljuk, akkor nem tudhatjuk, mi lenne ha.... Én úgy gondolom, valahol úgy kell a világ felé fordulnom, ahogy én elvárom azt másoktól. Hogyan várhatom el másoktól, hogy másképp viselkedjen, ha én magam sem hallom meg a kritikákat. Igenis meg kell hallani és mérlegelni, még ha abban a pillanatban rosszul esik is. Vannak tanácsok amiket meg kell fogadnunk és vannak, amiket nem... Nehéz néha eldönteni, melyiket. Mindenki a maga élete, világa, munkája stb. szerint kellene, hogy döntsön.

Én az elmúlt években rengeteg rossz dolgon mentem át, gyermekként szintén értek óriási pofonok. Bizony volt idő, amikor egyfolytában panaszkodtam és nem értettem, miért maradnak el mellőlem a barátok, ismerősök. Be kellett látnom, vagy megváltozom, vagy egyedül maradok. Mára megtanultam másképp nézni a mindennapokat. Hogy a pohár inkább félig teli és meg kell látnom a kevés jót mindenben. Szerintem sokat változott az életem és még nincs vége, még nincs minden dolog lezárva, lejátszva. Tudom, hogy azt kapom, amit adok másoknak. 


„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
(Charles Reade)

És fontos mindenkinek, hogy valamiben hinni tudjon. A vallásos embereknek az Istenbe vetett hite ad erőt, én is közéjük tartozom. Amellett pedig hinnem kell magamban, hogy képes vagyok dolgokra és minden nap próbálok a kisebb-nagyobb céljaim felé közelebb kerülni. Az univerzum mindenkiben hisz, de csak annak ad, aki magáról elhiszi, hogy a világ része, beletartozik a körforgásba és a jelenben él. Bárhonnan is jöttünk, bármiben is hiszünk, mi irányítjuk a sorsunkat. A pozitív gondolatok, a jó hozzáállás a jobb élet felé visznek, a negatív hozzáállás, a pesszimizmus a szegénység, a betegség, az egyedüllét felé sodorják hajónkat. Meg kell tanulnunk, hogy ha nem hagyjuk sodródunk az árral, hanem kezünkbe vesszük az evezőlapátot és helyesen forgatjuk, külső segítség fog érkezni és beérünk a célba.



Azt kívánom mindenkinek, hogy tudjon változni. Nem egyszer, nem 2-szer, hanem folyamatosan. Hiszen egy körforgásban vagyunk, minden változik körülöttünk és nekünk mindig adott helyzetből kell kihozni lehetőségeink szerint a legjobbat. Csak így juthatunk előre. Amit nem befolyásolhatunk, azzal nem szabad foglalkozni, csak azzal, amit éppen meg tudunk oldani, meg tudunk valósítani. És a kis lépésektől a nagyobbak felé haladva, egyre közelebb jutunk majd ahhoz, amit szeretnénk.

“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.”
(Wass Albert)



További Csodás Napot és 
Jó Tervezgetést Mindenkinek!!!!