Pályázatra írtam, de örök érvényű gondolatokat gyűjtöttem össze benne, mely sok embernek mentőöv lehet ebben az olykor nem túl vidám világban. :)
Amikor én picike voltam, kis családunk egy időben külön
volt. Édesanyám az orosz határ mellett, édesapám Kolozsváron, mi pedig
Brassóban Nagyikáéknál. 3 év a földi mennyországban, ahol boldog
gyerekek voltunk. Gyermekkorom egyik legszebb időszaka volt. A sok játék
és mese mellett leckét kaptam jóságból, hitből, illemből...
Minden este, amikor a zongorán megvetette mamikám
az ágyat, odakucorodott mellénk és felolvasott a Pillangó című könyvből,
a magyar irodalom legkedvesebb gyermek verseinek gyűjteményéből. Sárga
lapjai még most is ontják régi illatukat, melyek felidézik a kedves
szavakat. A szavakat, amik csak Nagymamám szájából voltak ilyen
dallamosak és kedvesek. Drága Nagyikám, ma is itt cseng hangod a
fülemben...
A hang, melynek húrjain minden nap lepkék szálltak. Repültek,
ragyogtak és megpihentek apró kezeinkben. Testvérkémmel csüngtünk a
szavakon, lestük mikor jön egy újabb pillangó s gurít elénk újabb
gyöngyszemet. Gyöngyszemeket, amelyeket kis szívünkben gyűjtöttünk össze
és mai napig nagyon vigyáztunk rájuk. Minden gyöngyszem egy-egy
útmutató, iránytű, térképfoszlány az élethez, melyet nem könnyű
végigjárni, de érdemes. Mi olyan útravalót kaptunk, ami
megfizethetetlen. Alapot a jósághoz, a türelemhez, az emberséghez.
És
bár a hang már nem szól, a pillangók most is itt szállnak körülöttem.
Jönnek, ha bizonytalan vagyok, ha örülök vagy sírok. Mindig megjelennek,
üzenetet hoznak és megmutatják, melyik gyöngyszemet vegyem elő kis
ládikámból a továbblépéshez. Erőt adnak a kitartáshoz, türelmet a nehéz
pillanatokhoz, szeretetet mások iránt… Szállnak, ragyognak és
boldogságot hoznak.
Mindenkinek
vannak lepkéi és gyöngyei, csak mások. Más a színük, a nagyságuk,
más-más hangon szólnak hozzánk. Nem vagyunk egyformák, ahogyan ők sem
azok.
Egyediek, mint minden a világunkban, mint minden ember, minden
teremtmény, nincs két egyforma. De pont ettől szép, ettől érdekes és
különleges ez az egész. Ám csak akkor lelhetjük örömünket ebben a
csodában, ha nyitott szívvel járunk. Akkor láthatjuk őket, ha hiszünk a
boldogság és a hit erejében. Ha tudjuk értékelni ezeket a parányi
gyöngyöket, amelyekkel megajándékoznak minket. Ha nem hagyjuk elgurulni
őket. Ha tudjuk becsülni a lélek energiáit, az élet nagyságát, a hit
erejét.
De vigyázat! Ezek a kis lepkék nagyon törékenyek, óvni kell
őket. Ha a düh, gonoszság, métely forró gyertyája közelébe mennek,
bizony megégnek, és nem tudnak többé segíteni. Ha elázik könnyünkben a
szárnyuk, egy darabig nem tudnak repülni. Mi rossz gyöngyöt veszünk elő,
és ha leesik, eltörik, elgurul, elveszíthetjük az értékes kincset. És
nem minden kincs pótolható.
Csodás dolog, hogy bár a legtöbb gyöngyöt gyermekként gyűjtjük,
időnként, ha jól figyelünk és megengedjük a lepkéknek, újabb
gyöngyszemekkel gazdagítanak felnőttként is. Újabb tudást, erényt,
boldogságcseppeket, az élet édes nektárjából. De míg kisgyermekként
valaki más vigyázott, hogy jó lepkékre figyeljünk, felnőttként magunknak
kell észrevenni a jók között megbújó kártékony lepkéket. Ők nem
gyöngyöket hoznak ám, hanem hamis álmokat, rossz gondolatokat. Ezeket
nem szabad beengednünk. Megronthatják a már begyűjtött kincseinket is,
ha hagyjuk. Az a jó, hogy könnyű őket észrevenni, mert a nyitott szívű
ember előtt nem tudnak álcát ölteni és kevesen vannak.
És végül az a legszebb ebben az egészben, hogy ha gondosan vigyázunk
gyöngyeinkre, átragyognak testünkön és az emberek látni fogják
csillogásukat. Hagynunk kell, hogy lássák mások is a bennünk ragyogó
fényt, nem szabad önzőnek lennünk és így a sötétben világíthatunk
azoknak is, akik még nem nyitották ki a szívüket és nem tudtak még
hasonló kincseket gyűjteni. És tudjátok, ezeket a gyöngyöket csak
kölcsön kaptuk. Ha egy pillangó azt súgja, megajándékozhatunk vele
másokat. Hiszen a boldogság, az öröm sokkal jobb, ha osztozunk rajta. Az
erények, a tudás pedig még értékesebb lesz, ha tovább is tudjuk adni
őket. Hiszen a világ nagyszerűsége abban rejlik, hogy nem vagyunk
egyedül…
Hálás vagyok a gyöngyökért, melyek megfelelő pillanatban tükörként
mutatnak rá hibáimra és erényeimre. Hálás vagyok a pillangókért, akiket
küldenek hozzám most is odafentről. A csodás pillanatokért, mikor
elkezdtem hallani a lepkék üzenetét. Hálát adok a hangért, aki
megtanított hallani és látni, dolgos kezéért, amellyel megsimogatta
lelkemet is. És csak remélni merem, hogy mindenkinek van egy dallam az
életében, mely ragyogást hoz a szürke, olykor nehéz hétköznapokba.
Vigyázzatok a gyöngyökre és a lepkékre. Nélkülük sötét lenne ez a világ.
Merjetek álmodni, ragyogni, mert az élet rövid!
("Ez a cikk az írói pályázatra
érkezett pályamű. Ha tetszik, ha egyetértesz vele, ha szívesen olvasnál a
szerzőtől a Lélekpillangó meséje idején is minél többet, akkor oszd meg
minél több helyen. Szólj hozzá, kommentáld, mert fontos a biztató,
kedves szó minden alkotó embernek. A pályázatra érkezett cikkeket sorban
megtalálod a blogon, ahol a szerző neve a cím mögé került! ")