csütörtök, június 25

Búcsúlevél az elhunytakért...



"A kötelék mely az igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm."

Richard Bach


Bevallom, amikor  elmentek 2 nap különbséggel és kellett néhány sort írnom a tiszteletes úrnak a temetésre, csak ültem napokig a gép előtt... Nem mintha nem lenne ezer meg ezer emlékem, de képtelen voltam leírni. Elvesztésük másfél hónapra Édesanyám után nagyon nehéz terhet jelent a lelkemnek és nehéz megfogalmazni röviden, mi a fontos. (Bevallom az Édesanyámról képtelen voltam még hasonlót írni...) Hiszen mi a fontos? Nagyon relatív és nagyon szubjektív. Nekem az emlékek, amíg ők neveltek, az érzések, amelyek feltörnek és kitekerik szívemet a helyéről, mert már nincsenek többé.... A tárgyaik, ahogyan válogatom őket, minden darabjuk egy emlék, egy történet, egy arc, egy mese.

De ha már rávettem magam, kicsit kibővítve megosztom veletek, mi a fontos nekem ezzel a két emberrel kapcsolatban a teljesség igénye nélkül... hiszen akkor nagyon hosszú lenne a mai írásom. Szeretnék egyben emléket is állítani ezzel két nagyszerű embernek, akiket nem pótolhat senki...


Fogadjátok szeretettel!


Elhunyt 1.: Vámossy Irén, szül. Grépály Irén (1925-2015)
Elhunyt 2.: Vámossy Lajos Ernő (1929-2015)
Házasságkötés: Szalárd 1954. március 6.




Grépály Irén, lánygyermek, feleség, édesanya, nagymama és dédmama 3. gyermekként (György, Anna, Irén, Ilona) érkezett a világra 1925. október 25-én Halmágyon, Erdély országban. Édesanyját korán elvesztette, amikor az 39. életévében járt. Így a testvérek egymást nevelgették, segítették, míg édesapjuk keményen dolgozott. Általános iskolába szülőfalujában járt, míg a gimnáziumot később Fogarason a zárdában végezte el szigorú szabályok között élve, egyenruhában, amiről sokat is mesélt. Ezután került Kolozsvárra, az agronómiára, ahol későbbi férjét megismerte.


Vámossy Lajos Ernő, egyedüli fiúgyermek, férj, apa, nagypapa és dédapa egyke gyermekként érkezett a világra 1929. január 12-én, Máramarosszigeten, Erdély országban. Gyermekkorát Belgiumban töltötte, ahol 5 évesen éles esze miatt korábban küldték iskolába, míg szülei a megélhetésért küzdöttek. 15 évesen visszaköltöztek szülővárosába, így a gimnáziumot már itt fejezte be. Ezután került ő is Kolozsvárra, az agronómiára, ahol későbbi feleségét megismerte.


Közös életük az egyetemen kezdődött Kolozsváron, ahol agronómusmérnöknek tanultak mindketten. Életüket hivatalosan is Szalárdon, első kihelyezett munkaállomásukon kötötték össze 1954. március 12-én. Itt született meg sokadik kudarc és nagy várakozás után után 7 hónapra egyetlen lánygyermekük Zita, aki később orvos lett, 2 unokával, 6 dédunokával ajándékozta meg őket és őelőttük 2015. március 28-án hosszú betegség és szenvedés után ment el.


Életük és munkájuk Szalárd után Halmágyra, sárkányba és végül Brassóba sodorta őket. De családjukról soha nem feledkeztek meg, rokonaikkal szoros kapcsolatot ápoltak mindkét fél részéről. Példát mutattak a családi összetartozásból, jóságból, munkabírásból, hitből, szeretetből és türelemből, melyet 61 évig, sírig tartó házasságuk is bizonyít. 

Mikor a munka 3 felé szólította kis családunkat, nagymamám hamarabb ment nyugdíjba, hogy vigyázhasson ránk. ide szeretném beszúrni az erről szóló bogbejegyzést, ami szívből szólt és részletezi jóságukat, önfeláldozásukat:


1994-ben áttelepült lányuk és annak családja után költöztek Magyarországra, Aszalóra, hogy többet lehessenek velünk. Míg kicsik voltunk, gyakrabban láttuk őket, majd elszólított bennünket húgommal az iskola, majd az élet, a munka, a családalapítás. De igyekeztünk gyakran hazajönni.

Új otthonukban is művész maradt a nagyapám. 
Fiatal korában az egyetem és a falu zenekarában játszott.Hihetetlen tehetségével húros, pengetős, billentyűs és fúvós hangszeren is játszott. minden hangszert meg tudott szólaltatni. És milyen módon!!! Ha ő játszott, mi csak ültünk és nem akartuk, hogy abbahagyja. Az a lelkesedés, életszeretet egybekötve a kötelességtudat már-már beteges meglétével egy egyedi művészt hoztak létre. Aszalón prezsbiter volt, énekkari tag és az idősek klubjának igen csak aktív tagja nyaralással, fellépésekkel.

És a zene csak az egyik. Bár mindig amatőr festő volt, gyönyörű képeket festett. Lehet, hogy elfogult vagyok, de mindig úgy gondoltam Isten adta tehetsége van, amiből én csak egy szeletkét örököltem. Zömében tájképeket, virágcsokrokat és állatokat festett képeslapokról, naptrákról, de van képe csikósról is vágtató lovakkal meg betyárokkal is a magyar pusztát idéző elemekkel. életében tudtommal csak két kiállítása volt, nagyon sajnálatos, hogy nem több.

Sohasem felejtem, mikor kicsik voltunk, óriásplakátokat rajzolt a TSZ-nek tussal. álmélkodva tátott szájjal figyeltük, hogyan rajzol, húzza a vékony és vastag vonalakat hatalmas precizitással. görbéket, egyeneseket... majd a hugicámmal mi is mindig vad rajzolásba kezdtünk a hatalmas asztal sarkán. Mi is művészek lettünk rögtön a kis firkáinkkal. csodás idők voltak...


Nagymamámmal sokat főzőcskéztünk együtt. Sátrat épített nekünk. Kivitt a szülőfalujába, Halmágyra, ahol a gyerek gyerek volt reggeltől estig. Ugráltunk a szénában, lovon ültünk, fára másztunk, bandáztunk a gyerekcsapattal. Megtanított varrni, kötni, egeret fogni és annyi versikét olvasott a pillangó könyvből, hogy már kívülről fújta. egyik legkedvesebb története volt, hogy nagyon fáradtan ült le este verset olvasni és kívülről kezdte mondani, bár a könyv ki volt nyitva. A 2 éves Hugicám azonban rögtön rászólt: "ne mondad, olvasszad, Nagyi"! milyen sokszor mesélte újra és újra sok más történet mellett, amire oly szívesen emlékezett vissza.



Nagyobbik unokájuk családjával a beteg édesanya és az idős nagyszülők közelébe költözött, hogy többet tudjon segíteni; kisebbik unokájuk egyre gyakrabban utazott fel egyedül vagy családjával a távoli Békéscsabáról, hogy örömöt okozzon, segítsen, de a betegséget és az idő múlását egyikünk sem tudta megállítani.






Időközben Lajos nagyapám rokonai sorban elmentek, Irénke mama részéről egy rablás áldozata lett fiútestvére, de még mindig őt gyászolja húga és nővére. És gyászolják mindkettőjüket unokáik, vejük, unokavejeik, 6 dédunokájuk és sok-sok rokon, barát és ismerős.



 Gyermekük elvesztésébe a Dédi mama belebetegedett. A gyász és a fájdalom 5 héttel később lánya után vitte, a dédi papa pedig 2 hétnyi további szenvedés után csatlakozott családjához. Kb. két hónap alatt veszített el a család 3 szeretett embert és lelkünkben óriási űrt hagytak.
De Isten akarata volt, nyugodjanak békében mielőbb….





"Mai napon nyílik újra
a túlvilági asztrál sík,
szeretteink, kik elhunytak,
léphetik át egy határig.

Gondolatom a gyertyafény
nesztelen repíti oda,
amikor még nagyapa élt,
akit nem feledek soha.

Alakja feltűnik tisztán,
s a fülembe cseng egy mondat:
"a becsületedre vigyázz" -
Ő ezt tartotta fontosnak.

Ó, már nagymamám is látom,
a kedves, törékeny asszonyt,
aki tudta, mire vágyom,
és sok szeretetet adott.

A sírkövüknél megállva,
amire két nevet véstek:
Vámossy Lajos és Grépály Irén
szívemben örökké élnek."

/Siska Enikő nyomán/





Szeretettel emlékezve: Biggie





vasárnap, május 31

A kutyus élete a kezedben ....

  "Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: 
jól csak a szívével lát az ember. 
Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
 – Ami igazán lényeges, az a szemnek 
láthatatlan – ismételte a kis herceg, 
hogy jól az emlékezetébe vésse. 
– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: 
az teszi olyan fontossá a rózsádat. 
– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... 
– ismételte a kis herceg, hogy jól az 
emlékezetébe vésse. – Az emberek elfelejtették 
ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban 
nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra 
felelős lettél azért, amit megszelídítettél."
                                                                                                                   /Antoine de Saint-Exupéry:A kis herceg/

                                                                                  


Gondolom mindenkinek ismerősen csengenek ezek a szavak. Gyakran idézett mondat emberek helyzeteire, a hűségre, a felelősség vállalásra, a gyermek vállalásra és szerintem az állat vállalásra is. Miért ezzel kezdem? Rendhagyó témában írok, tőlem nem megszokott módon, de már nem tudom, mi nagyobb bennem: a düh, a szomorúság vagy az elkeseredés..... 

Nem is tudom, hol kezdjem, de tényleg.....  

Pénteken reggel arra ébredtünk, hogy  "west highland white terrier" fajtatiszta törzskönyvezett 10 éves kutyusunk óriásit hányt hajnalban. Minden kijött belőle. Szegény Spikenak a nap továbbra is borzalmasan telt, minden kijött belőle, a korty, a falat.... Azt hittem vírus és javulást láttam, igyekeztem megnyugodni. De éjszaka és szombaton is folytatódott a sorozat, semmi nem maradt meg benne. Sohasem zaklatok senkit hétvégén, de a távolabbi településen lakó állatorvosi klinika doktornőjének számát kerestem ki,
remélve, hogy segíteni tud rajtunk. Szombat délután ellenére azonnal felvette a telefont és megpróbált a legjobb tudásának megfelelően tanácsokkal ellátni. Nem ismer, azt sem tudja, ki vagyok, csak az érdekelte, hogy beteg egy kutyus. A tanácsok mellett azonban tájékoztatott, hogy mivel náluk senki nem rendel hétfőig, ha nem javul, mindenképp mutassam meg a kutyát  egy állatorvosnak helyben, nehogy nagyobb legyen a baj. Én ennek ellenére sem akartam a tőlünk 50 méterre lakó, kerítésén hatalmas táblával jelzett állatorvost zaklatni... 

Édesanyám háziorvos volt Márciusban 60 évese itt hagyott minket, majd májusban az ő gyászoló szüleit is eltemettük. Nem sok családtagom maradt életben. az elmúlt 2-3 hónap rettenetes volt családunk részére. Gyermekként nagyon mérges voltam rá. Hétvégén is kiment a beteghez, egy injekciót 2 órán keresztül adott be, mert megsajnálta az öreg nénit, akinek nincs senkije és soha nem akart semmit elfogadni. Felnőttként és főleg a gyászmiséken és a temetésen értettem meg, hogy ő először volt orvos és csak utána feleség, anya és lánygyermek. Neki a munkája volt az első és minden veszekedés közben elhanzott: "én esküt tettem!"

Ezt csak azért meséltem el, mert az én felfogásom szerint az állatorvos is orvos és vészhelyzetben, mikor nagy a baj, segítenie kellene, vagy nem?

A történet ott csavarodik, hogy elhunyt nagyszüleim kutyusát nagyon megsajnáltam és magamhoz vettem. Kis buta puli kutya, mindentől fél, miden új neki, néha sokat ugat, mert fél. Még mindig új neki nálunk, hiszen ő is 9 éves már. Igyekszem őt erről leszoktatni, de még nagyon kevés ideje van nálunk. Igyekszem pótolni a szeretetet, amit drága mamácskámtól kapott, de néha kevés vagyok erre a sok feladatra....

Szegény Bogi szintén hányt pénteken, de csak egyszer és után evett, ivott, jól volt... Ám
szombaton este egyszer csak a párom ijedten kiabál az udvarról. "Gyere gyorsan, nagy baj van!" A kis örökbefogadott pulink egyszer csak eldőlt az udvaron, mindene rázkódott, remegett és bár tudatánál volt, nem reagált semmire. Nagyon megijedtem, félretettem udvariasságom és zokogva vittem a 2 háznyira lakó állatorvoshoz párommal, hogy segítsen rajta. Édesanyámat jól ismeri, gondoltam írok egy SMS-t, hogy én vagyok, kérem segítsen!!! Válasz: leengedték a redőnyt.... Hallottuk eltompuló beszédét a családnak.... A mozgást és leengedték a redőnyt......

Tudom, milyen a hétvégi zaklató beteg, még sohasem menetem senkihez hétvégén vagy este..... de most muszáj volt, nem volt más választásom. De ő csak leengedte a redőnyt jelezvén: takarodj! Zokogva indultunk vissza, a kutyus nyüszítve nézett rám, mikor letettem, moccanni sem tudott... én pedig tehetetlenül sírva simogattam és vigasztaltam, hátha megéri a reggelt.... Hiszen akkorra már sejtettem azt is, a kutyáin mérget ettek. Valaki meg akarta őket mérgezni. nem sok variáció van, de sohasem szoktam senkit meggyanúsítani. És hát ebben nem is lehetek biztos, hiszen orvos sem vagyok. Én csak egy gazdi vagyok, aki felelősséget akar vállalni azét, akit megszelídített....

A lényeg, hogy írtam utána egy SMS-t az állatorvosnak, amiben megköszöntem kedvességét, emlékeztettem rá, mi a foglalkozása remélve, hogy ő is jól alszik majd. Bennem az volt végig, ő is esküt tett, ahogyan anyukám. csak az állatok gyógyítására vagy nem??? aztán nem hagyott nyugodni a dolog. És bár a kutya reggelre lassan lábra állt és úgy tűnik (még nem biztos), hogy megmarad, mégis előkerestem az állatorvosi eskü szövegét. Na ekkor dobtam a következő hátast:

„Én ……… esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányához és népéhez hű leszek. Az Állatorvostudományi Egyetem és annak vezetői iránt tisztelettel viseltetem és állatorvosdoktori képesítésemhez méltó magatartást tanúsítók. Fogadom, hogy állatorvosi működésem közben az állat egészségügyi és állat védelmi törvényeket és rendeleteket betartom.
Szakértői véleményeket és bizonyítványokat mindig igaz meggyőződésem és legjobb tudásom szerint, egyéni érdekre való tekintet nélkül adok. Fogadom, hogy tudásomat, minden erőmet népünk és a Magyar Köztársaság javára fordítom.” (1992)


Ízlések és pofonok, de van néhány szó, amit én valahogy hiányolok a szövegből, mint pl. állatok, gyógyítás... Mert hogy így az jön le, hogy az állatorvosok megfogadják, hogy ebben az országban mindenhez lojálisak leszek, de az állatok mellékesek.

Ugye jól tudom, hogy mind a mai napig ez az eskü szövege? Egy doki weboldalán találtam, egyébként és csak ennyi volt, egy szóval sem több...  Akkor min is csodálkozom? Gyakorlatilag semmi sem készteti, hogy megmentse egy állat életét, még akkor sem, ha a gazdi ismerős, vagy nem jól értem?

Higgyétek el, nem vagyok rosszindulatú, de aki családtagként kezeli a kis házi állatkáját,gondolom átérzi, mi a gondom. A doktornő azért jó orvos, mert tényleg kis életeket ment akár hétvégén is. Az a férfi pedig remélem, nem áll meg többé velem egy utcában, mert a keserűség olyat mondatna velem, amit megbánnék, hiszen nem ismerem eléggé az életét. Tudom, hogy milyen fájdalmas gondok gyötrik a magánéletében és borzasztóan sajnálom őt és a családját azért, amin keresztülmennek. de az őbaját nem én okoztam és mindenkinek a maga baja a legnagyobb. Ha valaha eljut hozzá ez a cikk véletlenül vagy üzenhetnék neki, csak egyet kérek: vegyele a kerítésről a nevével és kereszttel jelzett állatorvos feliratú táblát, mert nem helytálló. 


Sajnos nem tudom, csak egy emberben csalódtam, vagy ismét ebben az országban, ebben a világban.... Senkinek nem kívánom, hogy átélje, amit én a haláleseteimmel, a kutyusokért való aggódással s megannyi teherrel.. Másnak is van. De ha én vállaltam valamit, akkor annak megfelelően igyekszem élni és cselekedni. Főleg, ha felesküdtem rá és egy élőlény élete van a kezemben...... Akkor is ha orvos lennék és akkor is ha a gyerekek jövője van a kezemben, mit tanító... Mert én ebben hiszek....


 Az az eskü, amit csak akkor tartanak be, ha kényelmes, egyáltalán nem eskü. /Brent Weeks/


Biggie

szerda, április 29

Édesanyák, Nagymamák, Emlékek......

Sziasztok!!!


Ezúttal kicsit gyűjtögettem 
és hoztam pár szösszenetet
(versek, idézetek, dalok) anyák 
napjára nektek. 
Fogadjátok és adjátok 
tovább szeretettel!!!
 
/A zeneszámok a youtube.com oldalról, a dalszövegek a zeneszoveg.hu weblapról lettek kölcsönözve. Köszönjük!!! Az énekesnő képére kattintva minden 
dalt meg tudsz hallgatni. /



Czézy: Mamahttps://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=q1rgM8LPynQ

A kéz - mit ma is látok,
ahogy hűti homlokom -
gyengébb tán,
de most is biztos oltalom.

Szavaid is hallom,
ahogy megvigasztaltál.
Ma fakóbb tán a hangod,
de így is szíven talál.

Most fojtogat a félelem,
hogy másképp is lehet.
s egyszer asztalunknál üres lesz helyed..

Mama, jöjj még százszor,
arcodon míg napsugár ragyog!
Addig szólj rám,
hisz gyermek is csak addig vagyok.
Súgd meg kérlek múltad titkát,
ahányszor tudod…
..míg e Föld az otthonod.

Ma is, hogyha kérném,
lenne báli jelmezem,
s a tű, mit százszor átszúr,
ma sem az én kezem…

És sose jut az vissza,
amit értem vállaltál.
Mégis, hogyha kérném,
ma is helyettem adnál.

Most fojtogat a félelem,
hogy másképp is lehet.
s egyszer asztalunknál üres lesz helyed..

Mama, jöjj még százszor… 


"Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?
- Ige. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az előző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen.
Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok."
Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.
- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.
Az angyal kíváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
- Tud gondolkodni?
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.
Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.
Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!
Ha a könnyet nem az Isten teremtette, miért erőszakoljuk mi mások szemébe?"

(Bruno Ferrero)

Édesanyáknak, akiknek nem tudunk eléggé hálásak lenni a fájdalmakért, kedvességért, törődő gondoskodásért, amit kaptunk....

"Eljött újra anyák napja
Minden asszony nagy napja.
Ez a nap csak rólatok szól nem másról
Az önzetlen, gyönyörű anyákról.
Tudom sokszor megbántottalak már,
De hidd el szeretetemnek irántad nincs határ.
Gyermekként kívántam néha más anyát,
Mindent megengedő pótmamát.
De felnőve jöttem rá csak igazán,
Mennyi áldozatot hozott az én anyám.
Mennyi mindent tudtál jobban, mint én
S nem hiába tiltottál meg dolgokat, te szegény.
Első voltam tesómmal együtt tudom,
S kívánni jobb anyát nem tudnék már látom.
Mindig azért dolgoztál,
Hogy nekünk jobb életmódot adhassál.
Csupa szeretetet és áldozatot kaptam tőled,
S nem tudom valaha viszonozni tudom-e.
Igyekszem, próbálok mindig valami csekélységgel,
Hogy ha néha nem is így tűnik kérlek hidd el.
Felnevelni engem nem lehetett könnyű tudom,
Nem fogadtam mindig szót, belátom.
De úgy érzem már felnőttem
S nem feledtem, miket tanítottál nekem.
Mindennél jobban szeretlek téged,
Így kívánok boldog anyák napját neked."


Szabó Huba

 

Koncz Zsuzsa: Mama kérlek....


https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=VBt6aP3xoQI 1. Mama, kérlek, meséld el nekem,
Hogy milyen volt az élet nélkülem!
Gondoltál rám, mikor azt tervezted el,
Hogy mi lesz majd, ha nagy leszel?

2. Mama, kérlek, meséld el nekem,
Hogy hogyan kezdődött az életem?
Véletlen volt, vagy gondoltál reám
Azon az édes éjszakán?

R. Hisz jól tudod, nem kértelek.
Nem kértem tőled az életet.
S még mielőtt majd egyszer meghalok,
Még tudnom kell, miért vagyok.

3. Mama, kérlek, meséld el nekem,
Hogy milyen volt az első szerelem!
Érezted azt, amikor téged elhagyott,
Milyen jó, hogy én még nem vagyok?

4. Mama, kérlek, azt mondd meg nekem,
Akartad-e azt, hogy így legyen?
Én azt hiszem, hogy véletlen csupán,
Hogy éppen ő az én apám.

R. Hisz jól tudod, nem kértelek.
Nem kértem tőled az életet.
S még mielőtt majd egyszer meghalok,
Még tudnom kell, miért vagyok


5. Mama, látod zavarban vagyok,
Most megint egész másra gondolok.
Lesz majd talán, igen, lesz majd valaki,
És tőlem is ezt kérdezi.
Mit mondjak én akkor neki?
Mit mondjak én?



 
Anyák napján a nagymamákról se feledkezzünk meg, hiszen szüleinket nekik köszönhetjük, így nélkülük mi sem lennénk...


Czéhmester Erzsébet: Nagymama köszöntése

Nagymama, nagymama,
Drága, gondos dajka,
Aprócska koromnak
Melengető napja.
Be sokszor siettél
Könnyem letörölni,
Hogyha bánatom volt
Szívedre ölelni!
Emlékszem: még mikor
Csöpp kezemet fogva
Először vezettél
Engem a templomba.
Aranyos kis ajtó
Oltár fölött csukva-
Suttogva mutattad:
„Ott van a Jézuska”.
Nem is értettem még,
De tenéked hittem,
Így neveltél engem,
Ebben a szent hitben.
Azóta megnőttem,
Tudok imádkozni,
Kis Jézustól reád
Ezer áldást kérni!


Bekker Zita: Anyák napján

Május első vasárnapján
Korán reggel felkelek.
Kinn a kertben két csokorral
Harmatos gyöngyvirágot szedek.
Egyik csokor anyáé lesz,
Ki ha baj van ölébe vesz.
Ölébe vesz, becéz, ringat, vigasztal,
Dúdolgat és azt suttogja nincsen baj.
Az a másik csokor a mamáé!
Mondd el neki gyöngyvirág.
Köszönöm, hogy felnevelte nekem
A legdrágább anyát.




Halász Judit: Hívd a nagymamát

https://www.youtube.com/watch?v=e26nPQLSP0k&index=19&list=PLWXRjSa2ZGgNIGiVlB6LZF6KD0sieIGUv Ha anyukád azt sem tudja már,hogy hol áll a feje
és apukádnak a sok munkától nincs egy perc ideje
és úgy érzed már tűrhetetlen,hogy senki nem figyel rád
akkor azt ajánlom,hívd a nagymamát.

Ha otthon éppen földre borult az elkészült leves
és azt mondják,hogy miattad van, és mindenki ideges
és ráadásul megint koszos a frissen mosott ruhád,
akkor azt ajánlom, hívd a nagymamát.

A nagymama mindig készen áll és mindig van ideje
és nála jobban nem szereti az unokát senki se
A nagymama mindent megenged és nála mindig jó
hogy legyen ki csak veled törődik,a nagymama arra való

Legyen ki csak veled törődik,a nagymama arra való

Ha otthon olyan a hangulat,hogy mindenki kiabál
mert valaki későn jött haza és a mosógép se jár
és ráadásul az is baj,hogy rendetlen a szobád,
akkor azt ajánlom, hívd a nagymamát.

A nagymama mindig készen áll...

Ha a szomszéd néni bepanaszol,hogy rossz voltál megint
és hiába mondod védekezésül,hogy nem is voltál kint
s ha azt hallod,hogy jobban tennéd,ha befognád a szád,
akkor azt ajánlom,hívd a nagymamát.

A nagymama mindig...


És végül még versek, idézetek azoknak, akik nem köszönthetik már édesanyjukat ....  Közöttük én sem (2015. március 28-ától), de tudom, lelke velem van, vigyázó szemét most is rajtam tartja és mindengondolatomat és szívdobbanásomat hallja...






   

Szekér Györgyi: Anyám napján

Tőlem már nem retteg mezőnek virágja
Nem szakítom szépségét fonnyadó világba
Ha köthetnék csokrot hulló könnyeimből
A legszebbeket válogatnám ki szememből
Tőlem már nem remeg virágoknak szirma
Nem kérem illatuk édesanyámnak nyílva
Ha tehetném ismét tavasszal születnék
Örökbe nyíló virágod illata lennék
Tőlem már nem reccsen virágoknak szára
Nem tépem életük a hamvasztó vázába
Ha kérhetném életem támaszként élném
Melyhez létezésed köldökzsinórral kötném"





M. Laurens: Anyák napjára


Mondd, emlékszel-e még édesanyádra,
Halkan szelíd, csitító szavára,
Mikor keblén szoptatva, éhesen,
Füledbe súgta - Nagyra nőj életem! -

Mondd, emlékszel-e még arra a dalra,
Amit dúdolgatott drága ajka,
Láztól égő, kicsiny tested féltve,
Aggódó könnycsepp csillogott szemébe.

Érezted-e, hogy testéből születtél,
S fájdalmából, létre emelkedtél.
Mert édes volt számára az a kín,
Melynek fizetsége az anyai cím.

És Ő büszke volt reá, mert megérte,
Gyermeke lelkében továbbélve.
S áldott testét oltárként imádva,
Leborulok elé, anyák napjára.
Pest- Buda, 2013. április 30.






http://www.mindenegybenblog.hu/idezetek/egjen-ez-a-gyertya-azokert-az-edesanyakert



És végül, az egyik kedvencem:


"Egy napon a gyermek így szólt Istenhez: - Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre. De hogyan fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok? Az Isten azt válaszolta: - A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged és vigyáz majd rád.

- De - mondta a gyermek - itt a Mennyországban nem csinálok semmi mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog lehessek.
Az Isten így szólt:
- Az angyalod mindennap fog énekelni neked, és érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel.
- És - mondta a gyermek - hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?
- Könnyű - mondta az Isten. - Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz és az angyalod türelemmel , gondossággal meg fog tanítani beszélni is.
A gyermek felnézett Istenre és így szólt:
- És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélgetni?
Isten rámosolygott a gyermekre és azt mondta:
- Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni.
- A gyermek azt mondta:
- Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?
Az Isten megölelte a gyermeket és azt mondta:
- Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!
A gyermek szomorúan nézett és így szólt:
- De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged!
Isten megölelte a gyermeket.
- Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám. Habár én mindig melletted leszek.
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat.
A gyermek sietve megkérdezte:
- Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!
 
Isten így válaszolt:
- Az angyalod neve nem fontos... Egyszerűen csak így fogod hívni: Anya."


Szandi: Anya

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=mzSUfWaoTfk
Anya tőled ragyog fenn az ég
Anya tőled minden olyan szép
Hiszen máig Te adod a szív melegét
Ehhez hidd el, a mosolyod elég.

Régen volt már jól tudom
Hogyha féltem nyugtattál
Ma is azt várom, anya fogd a kezem
Bár már felnőttem.

Érzem túl kevés a szó
Köszönöm, hogy vagy nekem
Az a boldogság, mit az életed ad
Minden áldott nap.

Anya tőled ragyog fenn az ég
Anya tőled minden olyan szép
Hiszen máig Te adod a szív melegét
Ehhez hidd el, a mosolyod elég.
Anya tőled ragyog fenn az ég
Anya tőled minden olyan szép
Hiszen máig Te adod a szív melegét
Ehhez hidd el, a mosolyod elég.

Szívem csokrát átadom
Üde, friss szeretetből áll
Amit szívből adsz, egyszer visszakapod
Így tanítottál.
És már tudom milyen jó
Miről annyit álmodtam
Hogy a gyermekem boldogan mondja nekem
Mit én Neked mondtam.

Anya tőled ragyog fenn az ég
Anya tőled minden olyan szép
Hiszen máig Te adod a szív melegét
Ehhez hidd el, a mosolyod elég.
Anya tőled ragyog fenn az ég
Anya tőled minden olyan szép
Hiszen máig Te adod a szív melegét
Ehhez hidd el, a mosolyod elég.

Anya tőled ragyog fenn az ég
Anya tőled minden olyan szép
Hiszen máig Te adod a szív melegét
Ehhez hidd el, a mosolyod elég.
Anya tőled ragyog fenn az ég
Anya tőled minden olyan szép
Hiszen máig Te adod a szív melegét
Ehhez hidd el, a mosolyod elég.

Ez a szép nap ma csakis a Tiéd.

 


Szeretettel: Biggie