Gyöngyök és pillangók

Pályázatra írtam, de örök érvényű gondolatokat gyűjtöttem össze benne, mely sok embernek mentőöv lehet ebben az olykor nem túl vidám világban. :)


Amikor én picike voltam, kis családunk egy időben külön volt. Édesanyám az orosz határ mellett, édesapám Kolozsváron, mi pedig Brassóban Nagyikáéknál. 3 év a földi mennyországban, ahol boldog gyerekek voltunk. Gyermekkorom egyik legszebb időszaka volt. A sok játék és mese mellett leckét kaptam jóságból, hitből, illemből...

Minden este, amikor a zongorán megvetette mamikám az ágyat, odakucorodott mellénk és felolvasott a Pillangó című könyvből, a magyar irodalom legkedvesebb gyermek verseinek gyűjteményéből. Sárga lapjai még most is ontják régi illatukat, melyek felidézik a kedves szavakat. A szavakat, amik csak Nagymamám szájából voltak ilyen dallamosak és kedvesek. Drága Nagyikám, ma is itt cseng hangod a fülemben...

A hang, melynek húrjain minden nap lepkék szálltak. Repültek, ragyogtak és megpihentek apró kezeinkben. Testvérkémmel csüngtünk a szavakon, lestük mikor jön egy újabb pillangó s gurít elénk újabb gyöngyszemet. Gyöngyszemeket, amelyeket kis szívünkben gyűjtöttünk össze és mai napig nagyon vigyáztunk rájuk. Minden gyöngyszem egy-egy útmutató, iránytű, térképfoszlány az élethez, melyet nem könnyű végigjárni, de érdemes. Mi olyan útravalót kaptunk, ami megfizethetetlen. Alapot a jósághoz, a türelemhez, az emberséghez.

És bár a hang már nem szól, a pillangók most is itt szállnak körülöttem. Jönnek, ha bizonytalan vagyok, ha örülök vagy sírok. Mindig megjelennek, üzenetet hoznak és megmutatják, melyik gyöngyszemet vegyem elő kis ládikámból a továbblépéshez. Erőt adnak a kitartáshoz, türelmet a nehéz pillanatokhoz, szeretetet mások iránt… Szállnak, ragyognak és boldogságot hoznak.

Mindenkinek vannak lepkéi és gyöngyei, csak mások. Más a színük, a nagyságuk, más-más hangon szólnak hozzánk. Nem vagyunk egyformák, ahogyan ők sem azok.

Egyediek, mint minden a világunkban, mint minden ember, minden teremtmény, nincs két egyforma. De pont ettől szép, ettől érdekes és különleges ez az egész. Ám csak akkor lelhetjük örömünket ebben a csodában, ha nyitott szívvel járunk. Akkor láthatjuk őket, ha hiszünk a boldogság és a hit erejében. Ha tudjuk értékelni ezeket a parányi gyöngyöket, amelyekkel megajándékoznak minket. Ha nem hagyjuk elgurulni őket. Ha tudjuk becsülni a lélek energiáit, az élet nagyságát, a hit erejét.

De vigyázat! Ezek a kis lepkék nagyon törékenyek, óvni kell őket. Ha a düh, gonoszság, métely forró gyertyája közelébe mennek, bizony megégnek, és nem tudnak többé segíteni. Ha elázik könnyünkben a szárnyuk, egy darabig nem tudnak repülni. Mi rossz gyöngyöt veszünk elő, és ha leesik, eltörik, elgurul, elveszíthetjük az értékes kincset. És nem minden kincs pótolható.

Csodás dolog, hogy bár a legtöbb gyöngyöt gyermekként gyűjtjük, időnként, ha jól figyelünk és megengedjük a lepkéknek, újabb gyöngyszemekkel gazdagítanak felnőttként is. Újabb tudást, erényt, boldogságcseppeket, az élet édes nektárjából. De míg kisgyermekként valaki más vigyázott, hogy jó lepkékre figyeljünk, felnőttként magunknak kell észrevenni a jók között megbújó kártékony lepkéket. Ők nem gyöngyöket hoznak ám, hanem hamis álmokat, rossz gondolatokat. Ezeket nem szabad beengednünk. Megronthatják a már begyűjtött kincseinket is, ha hagyjuk. Az a jó, hogy könnyű őket észrevenni, mert a nyitott szívű ember előtt nem tudnak álcát ölteni és kevesen vannak.

És végül az a legszebb ebben az egészben, hogy ha gondosan vigyázunk gyöngyeinkre, átragyognak testünkön és az emberek látni fogják csillogásukat. Hagynunk kell, hogy lássák mások is a bennünk ragyogó fényt, nem szabad önzőnek lennünk és így a sötétben világíthatunk azoknak is, akik még nem nyitották ki a szívüket és nem tudtak még hasonló kincseket gyűjteni. És tudjátok, ezeket a gyöngyöket csak kölcsön kaptuk. Ha egy pillangó azt súgja, megajándékozhatunk vele másokat. Hiszen a boldogság, az öröm sokkal jobb, ha osztozunk rajta. Az erények, a tudás pedig még értékesebb lesz, ha tovább is tudjuk adni őket. Hiszen a világ nagyszerűsége abban rejlik, hogy nem vagyunk egyedül…

Hálás vagyok a gyöngyökért, melyek megfelelő pillanatban tükörként mutatnak rá hibáimra és erényeimre. Hálás vagyok a pillangókért, akiket küldenek hozzám most is odafentről. A csodás pillanatokért, mikor elkezdtem hallani a lepkék üzenetét. Hálát adok a hangért, aki megtanított hallani és látni, dolgos kezéért, amellyel megsimogatta lelkemet is. És csak remélni merem, hogy mindenkinek van egy dallam az életében, mely ragyogást hoz a szürke, olykor nehéz hétköznapokba.

Vigyázzatok a gyöngyökre és a lepkékre. Nélkülük sötét lenne ez a világ.

Merjetek álmodni, ragyogni, mert az élet rövid!

("Ez a cikk az írói pályázatra érkezett pályamű. Ha tetszik, ha egyetértesz vele, ha szívesen olvasnál a szerzőtől a Lélekpillangó meséje idején is minél többet, akkor oszd meg minél több helyen. Szólj hozzá, kommentáld, mert fontos a biztató, kedves szó minden alkotó embernek. A pályázatra érkezett cikkeket sorban megtalálod a blogon, ahol a szerző neve a cím mögé került! ")

A nagy bummm.....

 vagy hogy ne csak a szám járjon ezentúl!

Be kell vallanom, már magam számára is unalmas és közhelyes, 

de még is leírom: Nincsenek véletlenek!!!! 

Mert ahogyan indult a mai napom az minden, 

csak nem véletlen egybeesés, 

nem szerencse és még csak a jó 

tündérkeresztanya sem látogatott meg.....

Először is tudnotok kell, hogy nagyon nehéz hónapokon, heteken vagyok túl. Ami jöhet, az jött. nem részletezném most, csak címszavakban. Volt és van betegség, műtét, tömérdek váratlan kiadás, gyász, félresikerült helyzetek, munkák és sorolhatnám mindazt, ami máskor esetleg 3-4 év alatt történik meg egy családban. A helyzetet már nagyon nem bírtam. Úgy éreztem magam, mint Hófehérke, amikor eltévedt az erdőben és a félelemtől már az egyszerű ágakat is karmoknak képzelte. Mintha a kiutat keresném, de egyre csak sűrűbb lenne a rengeteg és érzem, hogy ez még nem is a vége. Természetesen mindennel próbálkoztam. Időnként sokat posztoltam közösségi oldalakon, kiírva magamból, amit nem tölthetek ki a családomon, egyedül kávézókban szürcsölgetve reméltem, hogy a forró ital, kilendít és elűzi a negatív gondolatokat.Elővettem minden könyvemet, ami erről szól, naplót készítettem, jegyzeteket írtam mindenhová, munkába temetkeztem.... De hiába. A bajok csak jöttek és jöttek és talán még jönnek is. Abban is biztos vagyok, hogy nem csak velem fordul most ez elő, biztosan mások életében is van mély völgy, amiből egy darabig nem tud kikapaszkodni. Ilyenkor vagy abbahagyjuk a próbálkozást, vagy utolsó erőnkkel is megpróbálunk egyedül kimászni, de azt is megtehetjük, hogy kinyitjuk a szemünket és észrevesszük a kezeket, amelyek értünk nyúlnak és elfogadva azt kikerülünk a gödörből..... Hiszen a jelek, a kezek, a lehetőségek mindig körülöttünk vannak, de néha annyira félünk látni, kimozdulni, hogy nem vesszük észre, vagy ha észre is vesszük, inkább elfordulunk és nem használjuk ki.Talán sokunkról szól ez, ezért osztom meg veletek a mai reggel csodáit, mert ez csoda volt!

Maga a tény, hogy itthon vagyok, mert mandulagyulladásom van, elég elkeserítő. nem szeretek a munkahelyemről hiányozni, szeretem, amit csinálok és nem is szívesen hagyom másra az én dolgomat. Nem mintha nem bíznék meg valakiben, csodás munkatársaim vannak és nagyon jól érzem magam. De ha itthon kell maradni, az kicsit olyan mint a filmszakadás. Vissza kell mindig tekerni, hogy tudjam, honnan kell folytatnom. Ez szerintem senkinek sem egy jó helyzet....

Szóval van nekem egy nagyon kedves párom, aki még betegen is mindent megcsinált helyettem, hogy ha már ezt a napot itthon töltöm, tényleg pihenjek. Elvitte a gyerekeket iskolába, óvodába, kivitte a kutyát, elment a hivatalba, postára, vásárolni... Egyszóval megcsinálta a napindító rutint, aminek zömét más esetben én szoktam. Amíg a legkisebb várt a sorára, egymás után mentek a mesék, hogy anya pihenni tudjon, de aztán gondoltam, úgysem tudok visszaaludni és mielőtt kilövöm a tévét, kapcsolgatok kicsit. Ekkor érkezett az első szikra ma reggel. "Véletlenül" rátaláltam a Nőstényördög című 1989-es vígjátékra, ami mindamellett hogy természetesen vicces, igencsak elgondolkodtató. Micsoda véletlen! Egyrészt, mint már írtam, életem egyik legfontosabb, sorsfordító éve volt 1989. Na jó, ezt még mikor megnéztem, nem tudtam, de számomra mindenképpen egy érdekes tényező. "Mary Fisher csinos és gazdag nőszemély, szerelmes regények sikeres írónője. Ruth Patchett viszont túlsúlyos, tenyeres-talpas háziasszony, élete középpontjában a családja, a férje áll. A romantikus tekintetű, fiatal könyvelő egy fogadáson találkozik Maryvel, akit meglátni és megszeretni egyetlen pillanat műve csupán. A csalfa Bob hamar megbánja, hogy otthagyja érte a családját. Ruth ugyanis bosszút esküszik és ördögi tervet eszel ki. Az odaadó feleségből pillanatok alatt rémes és vérmes nőstényördöggé válik. Sajátos hadjáratba kezd, megkeserítve a turbékoló pár életét." (port.hu) A film tele van azokkal a sorsfordító gondolatokkal és eseményekkel, amelyek elég sok átlagembert érintenek. Munkahelyi és magánéleti zűrzavarok, kitaszítottság, elkeseredettség, de ami még fontosabb, hogy benne egy nő, aki kezébe veszi a sorsát. És nem csak a sajátját, hanem ezzel együtt még rengeteg nő, ember életét. Hiszen ha egy ember változtat, változik, olyan mint a csepp a tóban. Hullámokat gerjeszt, továbbadja lendületét, megfertőzve így a körülötte levőket is a saját áramlataival, gondolataival. igencsak inspiráló és megindító volt, rengeteg gondolat kavargott a fejemben, amikor kikapcsoltam a készüléket. Eszembe jutott az összes ötletem, amit eddig nem valósítottam meg... Hogy mennyi dolgot, döntést halogatok már akár évek, akár hetek óta.... Hogy mennyire elhanyagolom magam és mennyire nem törődöm eléggé saját magammal is, nem csak másokkal... Hogy nem véletlenül betegedtem le, hanem azért, hogy mindezt újra lehetőségem legyen észrevenni.

Így szereztem az ihletet, hogy akkor én most kiírom magamból ezt az érzést, ami rám tört és megosztom veletek, hiszen mindenkinek a saját élete a legfontosabb és hátha Ti is ötletet kaptok megoldásokra. leültem a gép elé, bekapcsoltam a netet és megnéztem a postafiókomat, érkezett-e valami fontos, mielőtt belemélyülök az írásba. Képzeljétek, ott volt egy e-mail, hogy a mai napon megkapom a Lélekpillangó legújabb idézetes

könyvecskéjét, amit annyira várok. Éppen a
részletek olvastam, hogy melyik futárszolgálat, mikor stb., amikor dudálást hallottam. Kimentem és az említett futárszolgálat autója várt a kapuban, hogy átvegyem a csomagot. én már az e-mailtől is az egekig ugrottam, de miután a csomag is megérkezett, nem csak madarat, pillangót is lehetne fogatni velem!!!! Mi ez, ha nem jelek tömkelege? Mie ez, ha nem iránymutatás, hogy ne ücsörögj már a gödörben, hanem állj fel! Indulj el, mert csak akkor kapod meg a segítő kezet, ha próbálkozol, ha elindulsz és nyújtózkodsz felfelé, amíg el nem éred a célod. nem valósíthatod meg az álmaidat azzal, hogy "ej, ráérünk arra még" a fotelban ülve... Akarnod kell, hogy amit elterveztél, véghez vidd, és ehhez tenned is kell valamit. Én most ezt kaptam. Egy óriási pofont, úgy gondolom. Óriási pofont, hogy felébredjek, összeszedjem magam és megmutassam magamnak és a világnak, mire vagyok képes. Talán túlzás, talán gyermeteg, amit írok, de így érzem....

Tudom, hogy mi mindent szeretnék, de ez nem elég...  A minap például szintén életem egyik legfontosabb munkáját fejeztem be. És bár még igazításokra szorul, nekem tetszik. Mindig is azzal kezdem az évet, hogy letöltök egy tervezőt valahonnan és beleírom a múltat, a jövőt, a célokat, a terveket. Most is ez járt a fejemben. Észre sem veszem és megint eltelt egy év.... Megint számba veszem majd, mi történt velem, miben voltam jó, sikeres és mit kell majd másképp csinálnom. Hogy a következő év még jobb, szeretettel, örömmel, sikerekkel és hálával teli lehessen.... De meguntam a szín és kép nélküli fekete-fehér változatokat. Túl egyszerűek, nincsenek idézetek, inspiráló formák, megindító képek benne. Először a döntés csak az volt, hogy csinálok egyet magamnak. de annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, másokkal is megosztom majd, ha készen lesz teljesen. Számomra ez nagyon fontos és hátha valakinek, ugyanennyire.

Tudjátok nem tudom, mit írhatnék még.... Még mindig a mai reggel hatása alatt vagyok. Még mindig szárnyal a lelkem és hálával teli minden porcikám. De ami másokra is érvényes, csak rajtam múlik, mit kezdek ezzel a lendülettel, ezzel a pofonnal, ami fentről jött: Ébresztő, túl sokáig aludtál!!!! Indulj, itt az idő! Remélem, sokáig érzem majd ezt. Erőt és kitartást merítek belőle és kívánom, hogy akik elolvassák, azok is kapjanak szárnyakra velem együtt és valósítsák meg legszebb álmaikat!!!

Kívánok nektek csodás napot és hogy felismerjétek: 

További életünk első napja ma van!!!

Szeretettel: Biggie